Ha a világ hadtörténetét szigorúan a fegyverek fejlődése szempontjából vizsgáljuk, akkor szakaszhatárokat és fordulópontokat találhatunk. Az újabb és újabb fegyverek rendszerint új hatalmakat, népeket emeltek a világuralom szintjére. De hogyan is kezdődött és honnan hová jutott ez a "fejlődés". Melyek voltak ezek a bizonyos fordulópontok?

A kép forrása: historycooperative.com

Az őskor a pattintott majd csiszolt kőeszközöktől lassan, fokozatosan jutott el a fémek használatáig (először a réz majd a bronz végül a vas alkalmazásáig), így ennek megfelelően egyre erősebb és hatékonyabb fegyverek születtek. A kőeszközöktől, a kőbaltáktól, késektől és dárdáktól - melyekkel még az őskor végén vadásztak őseink - bizony hosszú évezredek teltek el az első vasból kovácsolt kardok megjelenéséig.

Az ókori keleten a vas fegyverek, és harci kocsik megjelenése mindenképp egy fontos - talán az első - állomás lehetett a fegyverek és harcmód fejlődésében, hiszen már Krisztus előtt 1595-ben a hettiták (a mai Törökország területén élve) ezek segítségével foglalták el a korabeli világ legjelentősebb városát Babilont. Az ókori kelet jellemző és sikeresnek tekinthető fegyverneme tehát a harci szekér és a lándzsa volt, melyekhez idővel egyre inkább társult az íj is. A harci szekér és lándzsa "egyeduralma" több mint fél évezreden át tartott, egészen a görögök megjelenéséig. Hogy egy konkrét és fontos ókori csatát is említsünk, melyben fonos szerep jutott a harci szekereknek: Kádesi csata Kr.e. 1274-ben. Ebben az ütközetben győzte le minden idők legnagyobb fáraója, II. Ramszesz a hettita királyt Muvatalliszt, mintegy 5 ezer harci kocsi bevetésével.

Ennél a kornál említendő meg a kopja szerepe is, hiszen a sztyeppei népeknél (szkíták, hunok avarok) ezt a hosszú, gyakran 2-2,5 méteres fából készült, de a szúróhegyét fémből kovácsolt eszközt nem elhajították, hanem lóról használták (később gyalogosan forgatták), az ellenségbe szúrva, vagy a lóról vele letaszítva azt. Később a vándorló magyar törzseknél is megtaláljuk és egészen az Árpád-kor végéig alkalmazásban is láthatjuk a források szerint.

Egyiptomi harci szekér. Forrás: LINK

Az ókor hellén szakaszában a Krisztus előtti 8. században, a görög poliszok kialakulása, a köztársasági berendezkedés és görög gyarmatosítás időszakában megjelent a görög falanx. A harcmódot a poliszok alkalmazták a perzsákellen (kr.e. 500-448) illetve egymás ellen is a pelopponészoszi háborúban (kr.e. 431-44) Azonban Nagy Sándor volt az, akinek révén a híres falanx harcmód legyőzte szinte az egész akkor ismert világot. Az egyszerre mozgó, egymással szigorúan együttműködő emberi egységek rendszere újdonság volt, és évszázadokig nem találta meg egyetlen hatalom sem a hatékony ellenszerét. Új szakaszhatárt jelentett a Kr.e. 197-ben, vagyis a második makedón háborúban lezajlott legnagyobb csata Künoszkephalainál. Itt ugyanis először fordult elő, hogy a világot legyőző görög falanx óriási vereséget szenvedett egy teljesen más harcmódot folytató másik hadseregtől.

A kép forrása: insiderrelease.com

A győztesek a rómaiak voltak, akik mint tudjuk a csata után még majd 700 évig voltak a világ urai. Künoszkephalainál a rómaiak rájöttek arra, hogy a hoplita falanx gyenge pontja az, ha megtörik az egységét, mert a felbomló sorokból kiváló nehézgyalogosokat a híres gladiussal (római egyenes kard, acél belső lemezeléssel) könnyű legyőzni, hisz a 45 centiméter hosszú, kétélű, hegyes végű rövidkard, a közelharcban lényegesen hatékonyabb a lándzsánál. A római gladius így egy egész történelmi korszak fegyverévé vált, a római légiósok közkedvelt harci eszközeként.

Római gladius Forrás: short-history.com

Ki kell azért emelni azt is, hogy a rómaiak a rövidkard mellett természetesen többféle más fegyvert is használtak, például a pilum nevű hajítódárda, amelyet halálos biztonsággal dobtak akár 30 méteres távolságra is. A pilum 2 méter hosszú fa nyele 60 centiméteres vasrúdban folytatódott. Áthatolt a páncélon, a pajzson. A rúd hegye háromszögletű volt, hogy nehezebb legyen kihúzni a felnyársalt testből. A gerely jellegű fegyverek hátránya, hogy az ellenség felveheti, és visszadobhatja őket. Csakhogy a pilum vashegyét gyors hevítéssel és hűtéssel edzették keményre és erősre, az edzetlen vasnyél viszont lágy maradt. A pajzsnak ütköző pilum hegye átdöfte azt, a nyél viszont elgörbült, így az ellenség már nem vehette hasznát a rómaiak ellen.

A római kori harcászat sokáig uralta a harcmezőket, és a kard-pajzs-lovas "kombináció" is uralkodó volt egészen a lovagkorig. Ám ekkor megint megjelent egy új fegyver a középkori hosszú íj. Hihetetlen pusztító képességét az angolok mutatták meg a világnak a 100 éves háborúban, és annak Azincourtnál lezajlódó csatájában, 1415-ben, 6 ezer francia lovagot lemészárolva.

Az íj 100 éves uralmát a kézi tűzfegyverek megjelenése követte. Először a huszitáknál bukkantak fel úgynevezett kézi ágyúk, puskáknak még nem nevezhető fegyverek. Egyes ábrázolások azonban már 1350 körül is bemutatnak katonákat úgynevezett "kézi ágyúkkal".

Az első puskák egyike 1350 körül. Forrás: LINK

Ám a kézi ágyúk és szakállas puskák (várfalakon, szekéroldalakon megtámasztható mini-ágyúk) után az igai puskák "bemutatkozása" a francia-spanyol itáliai háborúkban történt, és a Páviai csatában 1525-ben. Az első igazi puskák még kanócos, fegyverek voltak. Persze az ágyúk bevetése is a korszak nagy "áttörése" volt. Nem hiteles bizonyítékok szerint a világon először az arabok, és mórok alkalmaztak először ágyúkat 1300-as évek elején, de Európában bizonyítottan a 100 éves háború egyik csatájában 1346-ban Crécynél vetették be először "őket", méghozzá az angolok. Magyarországon Luxemburg Zsigmond 1428-ban a török kézen lévő Galambóc várát lövette először ágyúkkal. [Képen: az első puskák egyika a XVI. századból]

A kanócos puskát a kovás muskéta váltotta fel, mely már 50 méterre is hatékony lehetett. Talán legnagyobb bevetése az 1815-ös Waterlooi csatában volt, amelyben 47 ezer katona halálát okozta! A következő nagy áttörést a huzagolt csövű muskéta és a kúpos lövedék megjelenése hozta, az 1840-es években. Az új fegyver igazi bemutatkozását az amerikai polgárháború egyik legvéresebb csatája jelentette. 1862 szeptemberében az antietami csatában a modern muskétákat a hagyományos taktika szerint vetették be. Ez azt jelentette, hogy a harcoló felek egymás felé menetelve zúdítottak egymásra sortüzet. Mindkét oldal alkalmazta az újításokat, az eredmény 23 ezer halott lett. De a huzagolt fegyvercső és a kúpos lövedék "jól vizsgázott"! Bebizonyosodott, hogy háromszor vagy akár hatszor nagyobb találati pontosság érhető el az újításokkal mint a sima kiképzésű fegyvercső és golyó formájú lövedék.

A huzagolt fegyvercső és a kúpos lövedék tarthatatlanná (csoportos öngyilkossággá) változtatta a régitaktikát, így megjelentek a lövészárkok. A polgárháború végén már minden csatában szerepet játszottak. Közben a feltalálók figyelme a tűzgyorsaság növelése felé fordult. Egy Richard Gatling nevű amerikai orvos és feltaláló hozta létre az első géppuskát 1862-ben.

Találmánya lényege, hogy több (általában 6-10db) csövet egy forgó tengelyre szerelnek, minden csőnek saját, kombinált zár- és elsütőszerkezete volt, amelyeket a forgás közben hornyokkal ellátott dob működtettet. A géppuska már 600 lövés / perc "teljesítményre" volt képes!  9.) A következő áttörés a szintén amerikai Hiram Stevens Maxim nevéhez fűződik. Ő találta fel az egycsövű, vízhűtéses önműködő géppuskát! Maxim 1883-ban kapott szabadalmat a „hátralökő erővel töltődő mozgócsövű fegyverére”. A fegyver gyártását a Vickers gyár kezdte el, a nyilvánosság előtt 1887-ben mutatták be a South Kensington-i ipari kiállításon.

Forrás: freerangeamerican.us

Maxim első géppuskái 11,4, és 14,7 mm-es puskatöltényt tüzeltek. A Maxim géppuskák harctéri bemutatkozása az első világháború volt. A Sonne-i csatában 1916 júliusában a németek bemutatták mire képes ez a fegyver, amikor a meggondolatlanul rohamozó angolokat lemészárolták. Itt is meg kell említeni, hogy a Sonne körül 1916-ban zajló harcokban egy másik új fegyver is "bemutatkozott" méghozzá a következő világháború egyik főszereplője, a harckocsi. Persze az angolok által először bevetett modellek harcértéke még korlátozott volt, de mégiscsak egy gyökeresen új harcmód eljövetelének voltak első képviselői!

Angol Mark IV. harckocsi 1917-ből. Forrás: owlcation.com

A hordozható és automata géppisztolyok első igazán sikeres generációja egy bizonyos Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov nevéhez fűződik (élt: 1919-2013), aki a második világháborúban harckocsiparancsnokként harcolt. Találmányát az Avtomat Kalasnyikova obrazca 1947 goda röviden: AK-47 gépkarabélyt 1949-ben kezdték gyártani és eddig a becslések szerint legalább százmillió készült belőle. Ez lett a modern-kori hadtörténelem egyik legismertebb és legelterjedtebb kézifegyvere.

Az AK-47:

Versenytársa az amerikai M16-os lett, és a két fegyver első mérkőzése a Vietnámi háború! Itt bebizonyosodott, hogy a szélsőséges környezeti viszonyok az elvben "fejletlenebb" AK47-esnek kedveznek, mivel sem az eső, sem a pára, vagy sár nem tudott kárt tenni benne! Napjainkban az amerikai hadseregben rendszeresített M4-es géppisztoly természetesen nem a "végállomás" a fejlődés sohasem torpan meg. 

A Magyar Honvédségben rendszeresített kézifegyver: CZ BREN 2 cseh gépkarabély:

A posztban felsorolt fegyver-fejlődési szakaszok elsősorban a kézifegyverekről szóltak a teljesség igénye nélkül kiragadva a hadtörténet néhány fontos "állomását"!

Harmat Árpád

Felhasznált irodalom:

• Hahn István, Kákosy László, Komoróczy Géza: Az ókor története II. Az ókori kelet története. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995
• Ferenczy Endre, Maróti Egon, Hahn István: Az ókori Róma története. (Szerk.: Harmatta János) Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998
• Klaniczay Gábor (szerk): Európa ezer éve: A középkor. II. kötet. Osiris Kiadó, Budapest, 2004.