A világtörténelem legnagyobb egybefüggő birodalmát a mongolok hozták létre a XIII. században. Hatalmas kiterjedéséhez hódító háborúk egész sora vezetett egy teljes történelmi korszakot meghatározva. A poszt erről a különleges és félelmetes államról szól, vagyis a Mongol Birodalom kialakulásáról.

A kép forrása: historyskills.com

A legnagyobb mongol törzseket, vagyis a merkiteket, najmanokat, tatárokat és kereiteket egy Tenmüdzsin nevű harcos egyesítette 1206-ban, amikor elérte, hogy közös nagykánjukká válasszák meg. Ezt követően felvette a Dzsingisz nevet, megalapította a Mongol Birodalmat és megkezdte sikeres hódításait a szélrózsa minden irányába. Az 1227-ben bekövetkezett haláláig birodalmát kiterjesztette keleten Koreáig (és a Csendes-óceánig), délen Kínáig (legyőzve a kínai császárt), nyugaton pedig a Kaszpi-tengerig és Perzsiáig.

A hódítások azonban Dzsingisz halála után is folytatódtak, a nagy dinasztia-alapító fiai, unokái ás unokaöccsei (Ögödej, Güjük, Mönge illetve Kubiláj) a XIII. század végére egy 26 millió négyzetkilométeres, egybefüggő, hatalmas birodalmat hoztak létre, melynek határai között több, mint 100 millió ember élt. A legfőbb hatalom mindvégig, egészen az utolsó nagykán, Kubiláj 1294-es haláláig az Arany nemzettségben, a Altun urug dinasztiában (Dzsingisz leszármazottai körében) öröklődött. Ugyanakkor a nagykáni méltóság Arany nemzettségen belüli betöltéséről mindig a Kurultaj döntött.

A kép forrása: cabinet.ox.ac.uk

A birodalom fővárosa még Dzsingisz idején, 1220-ban lett Karakorum (ma romváros Ulanbatortól 360 kilométerre nyugatra) és ekkoriban született meg a híres mongol törvénykönyv a Jaszak (dzsaszak) is. A lakosságot csak úgy, mint a mongol hadsereget a 10 -es számrendszer szerint csoportosították, ez képezte a hadba vonulás és az adózás alapját is. A legnagyobb katonai egység a tümen lett (10 ezer harcos), ez alatt létesültek ezredek és századok. A hadseregben való előre-jutást nem a származás hanem a rátermettség határozta meg. A Mongol Birodalom fejlett úthálózattal és pihentetett lovakkal ellátott futárhálózattal is rendelkezett. Jelentős volt a káni testőrség szerepe, ez volt a híres Kesig, melynek tagjai idővel a legfontosabb tisztségviselők lettek.

Hódítások, háborúk

A Mongol Birodalom a hódításai során egészen Európáig jutott (behatolva Lengyelországba és a tatárjárás során, 1241/42-ben a Magyar Királyságba is). Európa figyelme innentől fordult a mongolok felé, legfőképp azt követően, hogy egy Marco Polo nevű velencei utazó  1274 és 1292 között végigjárta a Mongol Birodalom területeit és eljutott Kubiláj udvarába is. Élményeit hazatérve írta meg, ám az alaposabb elemzések kiderítették ki, hogy Marco Polo valószínűleg csak a Fekete-tengeri perzsa partokig jutott el, és az ott felbukkanó utazók, mongolókról szóló leírásait vetette papírra.

Mongol harcosok makett-bábúi. Field Múzeum. Forrás: worldhistory.org, LINK

Dzsingisz kán Kína legyőzése után az iszlám világ virágzó városait rohanta le. A mongolok 1219–21 között elfoglalták Horezm legjelentősebb gazdasági központjait, Szamarkandot, Buharát és Urgencset, majd az évezredes kultúrájú Irán következett. Dzsingisz kán utolsó csatáját a buddhista tangutok ellen vívta. Fővárosuk, Otrar ostroma közben, 1227-ben hunyt el. Dzsingisz kán a Kaszpi-tengertől Észak-Kínáig terjedő hatalmas birodalmát a mongol hadsereg hozta létre, tartotta fenn és gyarapította újabb hódításokkal.

Dzsingisz fiai és unokái 1231-ben Iránt és a szeldzsukokat rohanták le, 1236–41 között Kelet-Európát támadták, s kényszerítették tatár függésbe az orosz részfejedelemségeket. Az iszlám világ ellenállását végérvényesen a bagdadi kalifátus elfoglalásával (1258) törték meg. A nomád birodalmakban a különböző nyelvű és kultúrájú alávetett népeket a katonai szervezet tartotta egyben.

Az Európa elleni támadás az 1220-as évek elején indult meg, és már 1223-ban a Kalka folyónál nagy győzelmet arattak az orosz fejedelmek seregei felett. IV. Béla már 1235-ben értesült a tatárok megjelenéséről, amikor Julianus barát a volgai magyarok felderítésére szervezett expedíciójáról hazatérve beszámolt neki a furcsa és vad mongolok Volga vidéki portyáiról, ám ekkor még a mongol fenyegetés távolinak tetszett. Viszont alig két évvel később, amikor 1237-ben Julianus újra keletre indult, már Szuzdalból vissza kellet fordulnia, mert a tatárok birtokolták az egész dél orosz sztyeppét. Később 1240-re már Kijev is elesett, így IV. Béla már kénytelen volt komolyan venni a mongol fenyegetést, és körbevitette az országba a véres kardot, nemesi felkelést hirdetve.

Mongol lovas-íjászok egy 1310 körüli, középkori leiratban. Forrás: LINK

A körülbelül 100 ezres (10 tümenből álló) tatár sereg három támadási irányban tört Európára: az északi szárny Orda és Bajdár vezetésével Krakkó és Boroszkó (ma Wroclaw) irányában a fősereg Batu kán (Dzsingisz kán unokája) vezetésével a Vereckei hágón át, a déli szárny pedig Kadánnal és Szubatájjal az élen az Ojtozi-szoroson át, Pósa erdélyi vajda seregein áttörve, Erdélyen keresztül özönlötte el Kelet-Európát. A lengyel területekre csupán egyetlen tümen támadt, a többi erő, mintegy 90 ezer tatár harcos a magyar területekre zúdult. A tatárok számát illetően megjegyzendő: Kristó Gyula a "Magyarország története 895-1301" című könyvében (a 227. oldalon) 150 ezerre becsüli a számukat. A mongolok a Vereckei-hágónál aratták első nagy győzelmüket, amikor diadalmat arattak a betörést megakadályozni próbáló Tomaj Dénes nádor csapatai felett.

A második nagy csata már Pest előtt zajlotta mongolok és Csák Ugrin kalocsai érsek vezette páncélos sereg közt. A tatárok győzelme közben Pesten a népharag a tatárokkal hasonló életmódot folytató kunok ellen fordult, és mivel a tatárok kémjeinek gondolták őket, megölték királyukat, Kötönyt. Válaszul a kunok a Duna-Tisza közén és a Szerémségen át kivonultak az országból. A döntő ütközetre Muhi mezején (Felső Tisza vidék) került sor. A magyar sereg Kálmán herceg és Csák Ugrin parancsára a Sajó partján szekértábort állított fel, ám a tatárok Szubotáj vezetésével át tudtak kelni a folyón és 1241 április 11-én bekerítették a tábort. A csatában elesett az ország két érseke, a nádora és három püspöke. Kálmán herceg ugyan ki tudott törni, de később belehalt sérüléseibe.

Forrás: m.militaria.hu

A muhi vereség után a tatárok 1241 áprilisa és decembere közt elfoglalták Pestet, majd Dunáig törve birtokba vették a Magyar Királyság egész keleti felét, így IV. Béla először Pozsonyban, majd onnan Ausztriába kényszerült menekülni. Az osztrák herceg azonban fogságba ejtette a királyt, és egy pár évvel azelőtti békeszerződés ürügyén kizsarolt tőle három, az osztrák határ mellett fekvő megyét. A király és a családja végül az Adriai-tenger partján fekvő Trau várában talált menedékre. Az uralkodó továbbra is próbált segítséget szerezni a pápától, a francia királytól és a német-római császártól, de nem járt sikerrel. 1241 végén a tatárok a hideg időjárás miatt átkelhettek a befagyott Dunán, erőfeszítéseket tettek hogy tatár szokás szerint kézre kerítsék az uralkodót személyesen. Kádán bele is kezdett Trau ostromába, ám 1242 tavaszán a mongol sereg váratlanul elvonult, romba döntött országot hagyva maga után. A kivonulás oka még vita tárgyát képzi a történészek körében. Lehetséges, hogy Ögödej mongol nagykán halála miatt a kánválasztásra sietett Batu, hogy részt vegyen az ilyenkor szokásos küzdelmekben.

Az uralkodócsalád tagjainak saját területei, uluszai léteztek. (Az ulusznak eredetileg nem volt területi jelentése, hanem a népek és az állatállomány feletti hatalmat értették alatta.) Dzsingisz kán négy fiának uluszai a következők: Dzsocsi kapta az Irtistől nyugatra elterülő részeket, de korai halála miatt azt gyakorlatilag fiai, Orda és Batu vették birtokba. Ezt a területet nevezik az európai források Arany Hordának. Csagatáj az Amu-Darja és Szír-Darja oázisvárosait, valamint a hét folyó vidékét; Ögödej a Balhas tótól keletre eső részeket; míg a legkisebb fiú, a "tűzhely őrzője", Toluj az ősi mongol szállásterületet, az Onon és a Kerülen folyó vidékét mondhatta magáénak. A két szárny között a választóvonalat az Altaj hegység vonulata képezte. Ily módon Dzsocsi és Csagatáj ulusza a jobbszárnyat, Ögedei és Toluj ulusza a balszárnyat alkotta. Az 1230-as években lerohant Perzsiát e felfogás értelmében a jobbszárnyhoz számították.

A Mongol Birodalom szétesése

A Mongol Birodalom uluszokra bomlása (1294). Forás: LINK

A Mongol Birodalom 1260-ra érte el legnagyobb kiterjedését, s utána még egy évszázadig húzódott a felbomlás folyamata. A két birodalomrész szétválása Toluj másik fia, Kubiláj nagykánná választása után (1260–94) indult meg. Nagymértékben hozzájárult, hogy az új kán a birodalmi központot a mongóliai Karakorumból Hanbalikba (Peking) helyezte át. A mongolok által alapított Jüan-dinasztia 1368-ig uralkodott Kínában. A másik nagy integráló kultúra, az iszlám még ennél is gyorsabban beolvasztotta és saját értékeihez idomította a hódítókat. A nyugati rész déli ágában, Perzsiában a 14. század közepére szinte teljesen megszűnt a mongol uralom. E két nagy kultúr-terület leválása egyben a központi mongol területek fokozatos elszegényedését is eredményezte.

Egy utolsó nagy mongol felemelkedés még bekövetkezett 1370 és 1405 között, amikor egy Timur Lenk nevű emír hódításokat kezdett a Közép-ázsiai Szamarkand városából kiindulva. Megtámadta Indiát, egész Közép-Ázsiát, a Közel-Keletet majd az Oszmán Birodalmat is. I.Bajazid az ankarai csatában, 1402. július 20-án megsemmisítő vereséget szenvedett az ütközetre gondosan felkészült Timurtól. Bajazid maga is fogságba esett, és Timur élete hátralevő részében (1403. május 8-áig) nap közben egy vasketrecben tartotta.

Az utolsó, Európa közelében fekvő mongol terület az úgynevezett Arany Horda volt és a Krími tatár kánság. Az Arany Horda 1260 körül jött létre, amikor Batu kán alatt önállósította magát az „anyabirodalomtól” ám egészen a 15. századig működött. A helyén létrejövő három utódállam, a Kazányi, Asztrahányi és Krími Kánság közül az első kettőt a 16. század közepén kebelezte be a moszkvai nagyfejedelemség vezetésével létrejött, s az 1500-as évek elején a tatároktól függetlenné vált orosz állam. Déli határainak védelmében azonban még majd kétszáz éven keresztül (1685-ig) volt kénytelen "pominki", azaz ajándék címén adót fizetni a krími tatároknak, mígnem 1783-ban sikerült a nomád birodalmi hagyományok utolsó maradékát őrző Krími Kánságot annektálnia.

Felhasznált irodalom:

• Magyar Nemzeti Múzeum: Dzsingisz kán és öröksége. A Mongol Birodalom. Magyar Nemzeti Múzeum, Bp., 2007.
• Ivanics Mária: A Mongol Birodalom. Rubicon 1995/13. terebess.hu
• Harmat Árpád: A Mongol Birodalom története - tortenelemcikkek.hu (2015)
• Kovács Szilvia: A Mongol Birodalom (1206-1368) eta.bibl.u-szeged.hu